2011. december 13., kedd

E.ON Családi Focinap Budapest

Az E.On Családi Focigála keretén belül utaztunk Budapestre, hogy Guiness-rekorderek lehessünk. 2011. december 4-én a magyar lelkes fociszerelmesek igyekeztek a világ legjobbjai lenni.
Reggel 7 órakor szálltunk buszra, hogy 11 órára megérkezzünk a Folyondár utcai Sportcsarnokba, ahol nagy szeretettel fogadtak minket a szervezők. Egyen pólót öltöttünk magunkra, és gyorsan hamar tudatosult bennünk, mire is vállalkoztunk.
A köszöntő és közös bemelegítés után megnéztük, hogy labdáznak a profik, majd egyénileg mi is megmutattuk, mire vagyunk képesek. Beléptünk 4-esével a Jorkyball ketrec kapuján, majd egy rövid szusszanás után jött a családi csocsó, ahol egyszerre 10 emberünk állhatott asztalhoz. Ezt követően jöhetett a Foot Rex, és lyukra rúgó verseny, ahol néhányan kiemelkedően magas eredményeket értek el közülünk! Pihenésképpen mindenki kitölthetett egy-egy totó és lottószelvényt, kicsit gombfociztunk és már robogtunk is tovább az akadály pályára, ahol bemutathattuk a védők ellen trükkös cseleinket és a sebességmérő kapu segítségével megtudhattuk, mekkorát is tudunk belebikázni a bőrbe, majd végezetül 10 fős csapatokban részt vehettünk az élő csocsó arénában egy bajnokságon, ahol mindenki kellemesen elfáradt.
A feladatok teljesítésével egyre több és több pecsétet gyűjtöttünk menetlevelünkbe, melyekért a nap végén ajándékot is kaptunk. A nap folyamán, a feladatok teljesítése közben lehetőségünk volt kicsit megpihenni, egy-egy szendvicset, üdítőt elfogyasztani, arcfestést csináltatni, vattacukrot, sült gesztenyét nassolni.
Délután 15.00-kor kezdődött a Guiness-rekordkísérlet, ahol a családok külön-külön kupacokban fociztak negyed órán keresztül a Starmaschine zenekar vezénylete mellett. Kozármislenyből 4 család képviselte az egyesületünket, összesen 24 fővel, ezzel is segítve a Guiness rekord sikerességét. Végezetül a rendezvény csúcspontjaként lufi zápor hullott a résztvevőkre és megérkezett a Mikulás is a gyerekek nagy örömére.
A napot egy laza foci-fogóval zártuk, majd célba vettük Kozármislenyt és haza indultunk.

Köszönjük a szervezőknek ezt az élményekkel teli napot, reméljük, találkozunk még!

2011. november 3., csütörtök

E.on? Kozármisleny? Családi Focigála!

2011.10.22-én újra a családoké volt a főszerep a mislenyi sportpályán. Rengeteg lurkó mutathatta meg büszke anyukájának, hogy menni a rekordja fejjel dekázásban, hány méterről tudja még magabiztosan mattolni az ellenfél kapusát és, hogy mennyire szeretné a csapatban tudni szüleit. Vegyes csapatok mérkőztek a délutánon az eredmény nem számított.
A résztvevők természetesen ingyenesen megtekinthették a Kozármisleny-Sporon NB II-es bajnoki labdarúgó mérkőzést, ahol sajnos vereséget szenvedtünk.
Azóta már a nagycsapat javított és reméljük nem szegte kedvét senki így legközelebb is velünk tartanak a Focigálán!

2011. szeptember 21., szerda

Fociztak a családok

Megtartottuk 10. családi focinapunkat az e-on családi focifesztivál keretein belül. A közel 30 fős focira éhes sportoló kortól és nemtől függetlenül vegyes csapatokba verődött és egy kispályás focibajnokságon mérték össze magukat. A 6 csapatos viadalon remek cselek, szép gólok és nagyszerű teljesítmények mutatkoztak. A torna kivételes 6-os(!!) holtversenyt hozott. Mind a 6 csapat 7 ponttal zárt és minden mutatójuk azonos volt. A 15 mérkőzésen 6 végződött valamely csapat sikerével( valamennyi 2-0, és körbeverték egymást) míg 9 találkozó is 1-1es végeredményt hozott.
Így aztán minden csapat kiállította általa választott legjobbját és deka versenyben dőlt el ki a nap nyertese. Természetesen mindenki nyert hisz szeretteivel focizhatott, majd megtekinthette csapatunk 1-0-ás győzelmét a délutáni bajnokin!

2011. augusztus 30., kedd

Újra fozinak a családok Kozármislenyben!

A hétvégén 10. alkalommal rendezik meg Kozármislenyben az E.ON családi focifesztivált. Szeptember 3-án szombaton újfent várja a focipálya a mozogni vágyókat és a labdarúgást kedvelőket. 14:00 órás kezdettel indul majd útjára a laszti, és mindaddig kergethetik míg végső erőtartalékaikat is felhasználták. Most is számíthatunk izgalmas és élvezetes versenyekre ügyességi feladatokra és természetesen rengeteg gólra. A családoké és a szereteté lesz a főszerep kora délután, majd 16:30-as kezdéssel a Kozármisleny - Ajka NBII-es bajnoki mérkőzést tekinthetik meg ingyen mindazok, akik részt vesznek a focigálán!
Várunk sok szeretettel minden kedves érdeklődőt és focizni vágyót!

2011. július 19., kedd

Labda vezetés, kapura rúgás, és góóól.

Ismét találkoztunk 2011. június 4-én az EON Családi Focinap keretein belül.
A lurkó pályán hatalmas futball csatát vívtak a sárga ás a narancs színű csapat játékosai, majd egy kis pihenő után volt kapura rúgó, labda vezető, és célba rúgó verseny.
A nap végezetéül ettek ittak a résztvevők és szurkoltak az esti mérkőzésen kedvenc NBII-es csapatuknak. Köszönjük mindenkinek a részvételt!

Családi Foci a Kihívás Napján!

 Az EON Családi Focinap is kapcsolódott a 2011. május 18-án tartott Kihívás Napján elért sikeres eredményhez, ahol városunk 4350 negyedórás sporttevékenységgel vett részt az országos megmérettetésen.
Köszönjük minden részt vevőnek!

2011. június 1., szerda

Ismét Családi Foci (2011. június 4. 13.00)

Sportoljunk ismét együtt a június 4-i szombati EON Családi Focinapra, ahol 13.00-kor a kezdőrúgással megkezdődik a csapatok közötti verseny.
A jó időre való tekintettel a mérkőzések lebonyolítására a Kozármislenyi Sportcentrum lurkó pályája adja a helyszínt.
A Focinap résztvevőit a nap végén pizza, díjak, és egy ajándék belépőjegy várja a 18.00-kor kezdődő Kozármisleny - FC Ajka NBII-es bajnoki mérkőzés megtekintésére.
Jelentkezés a 0620/240-1173-as számon vagy a helyszínen.
Ismételten várunk mindenkit nagyon sok szeretettel!

2011. április 18., hétfő

Sikeres volt a 7. Családi Nap Kozármislenyben!

Idén másodszor tartottunk E.ON családi focinapot a Kozármislenyi Városi Sportcsarnokban.
A következő alkalom május 21-én lesz, akkor már szabad téren fogadjuk a sportolni vágyókat.

2011. március 27., vasárnap

E.ON Családi Foci Nap - Képek

Ismét egy jó családi délelőttöt tölthettünk együtt a sport jegyében Kozármislenyben.
A képek is bizonyítják,hogy kicsik és nagyok is nagyon jól érezték magukat.







2011. március 2., szerda

E.ON Családi Foci Nap hamarosan!

Már csak 16 nap és ismét együtt focizhatunk a kozármislenyi E.ON Családi Foci Nap keretein belül. Célunk, hogy 2011-ben is havonta egyszer a családoké legyen a főszerep, és sportolási lehetőséget biztosítsunk az érdeklődők számára, méghozzá családias környezetben.
Sok szeretettel várunk mindenkit 2011.03.20-án vasárnap 10.00-től 12.00-ig, az első idei foci napra.
Ha teheted és van kedved mindenképp gyere el, garantáltan jól fogod magad érezni.
További információkról később olvashatsz itt és a honlapunkon.



2011. február 5., szombat

2011-ben is E.ON Családi Foci Kozármislenyben!

Idén is folytatódik a családi foci sorozat, amely az energiaszolgáltató támogatásának köszönhetően tavaly ősszel indult Újra lehetőséget nyújtunk családoknak, a mozogni vágyóknak és a foci szerelmeseinek, hogy hódoljanak a mozgás örömének. Havonta egy alkalommal találkozunk az E.ON Családi Foci Hétvégén, ahol a labda mellett töltünk el egymással pár önfeledt órát.
Az első félévben várható időpontok: március 20., április 16., május 21., június 4. Természetesen mind szombati nap, és az NBII-es csapatunk hazai bajnokijával esik egybe.