2010. október 4., hétfő

Megtartottuk a 2. EON Családi Focinapot

Október 2-án megtartottuk a 2. EON Családi Focinapot, a helyszín ezúttal is a kozármislenyi műfüves csarnok volt.
Szabó Csaba U15-ös edző vezetésével közös bemelegítésre került sor, amelyet gyerekek és felnőttek közösen végeztek.
A bemelegítés után a kicsik egymás közt szabadon focizhattak, a nagyobbak pedig célba rúgó, kapufarúgó versenyt tartottak, majd végül egymás közti játék zárta a sportprogramot.
Délben, a részt vevők elfogyasztották a Két Szekér Fogadó által felszolgált ebédet, majd a felnőtt mérkőzésig beszélgetéssel, élménybeszámolóval telt az idő a Klubházban.
A programot a 15.00-kor kezdődő Kozármisleny – Tatabánya NB II-es mérkőzés megtekintése zárta, ahol 1-1-re végeztek a csapatok.


Következő rendezvényünket október 23-án, szombaton tartjuk, melyre sok szeretettel várunk mindenkit!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése