2010. november 8., hétfő

Vincze Ottó is beszállt focizni

Több mint százan jöttek el (fontos megjegyezni, hogy nem csak olyanok, akik valamiképp kötődnek a mislenyi klubhoz), s a gyerekek és a szülők is kiválóan érezték magukat: volt közös bemelegítés, anyukák közötti foci, kapuralövések. A szórakoztató délelőttöt végül közös ebéd zárta, aki pedig kíváncsi volt az NB II-es labdarúgók délutáni bajnokijára, az természetesen maradhatott és megtekinthette.
Így tett Vincze Ottó is, aki az országos program nagykövete. A Ferencváros korábbi válogatott labdarúgója még most is nagy népszerűségnek örvend, derült ki Mislenyben: a sokan kérték fel egy közös fotóra, és persze jó néhány autogramot is kiosztott gyerekeknek. Beszállt egy kicsit játszani is, végül pedig megnézte a délutáni bajnokit.

Forrás: bama.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése